HTML

Papírszínház

Gyerekeknek szóló újszerű mesélési technika, mely közelebb viszi őket a mesék birodalmához képekkel és szöveggel egyszerre.

Facebook

Új Papírszínház-mese – Szalma Edit: Három toll

tsík sanya 2012.11.05. 11:10

A Csimota Kiadó 2012-ben eddig két Papírszínház-mesét jelentetett meg: Miről beszélgetnek vajon?, Mi lenne, ha... Idén még egy újabb Kamishibai várható, mely egy Grimm-mese, Három toll a címe, Szalma Edit illusztrációival. A mese 2012 decemberében jelenik meg.


3toll_blog.pngHárom toll

Volt egyszer egy király, annak pedig három fia; kettő közülük okos és ügyes volt, a harmadik viszont keveset és ritkán szólt, s tetteiben is sokszor volt bizonytalan.

És mert gyakran nem volt helyén az esze, úgy hívták: Oktondi.

Mikor a király megöregedett, legyengült, és már érezte, hogy nemsokára meg fog halni, szerette volna tudni, három fia közül melyikre hagyja királyságát.

Így szólt hozzájuk:

– Kedves fiaim, keljetek útra, és aki közületek a legszebb szőnyeget hozza el nekem, az lesz a király a halálom után.

Aztán, hogy ne támadjon veszekedés köztük, kihívtaőket a palota elé, három tollat szétfújt a levegőbe, és azt mondta:

– Amerre a tollak szállnak, arra induljatok!

Jobbra szállt az egyik toll, balra a másik, arra indult a két idősebb fiú. A harmadik toll pedig, amelyik Oktondié volt, a földre hullott le, a lába elé.

 

Címkék: megjelenesek szalma edit három toll papírszínház-mese

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://papirszinhaz.blog.hu/api/trackback/id/tr174889876

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.